Jelenlegi állapot
Nincs beiratkozva
Ár
USD1000
Regisztráció
Nagyon örülünk, hogy segíthetünk neked a SzóKiMondóka játékcsomagok felhasználásában! Rengeteg játék és foglalkozás került egy-egy dobozba, amelyeket most minden napra lebontva adunk át neked. Látni fogod, hogy gyermeked milyen sokat fejlődik már néhány hét alatt is és hamarosan maga fogja kérni a közös játékot.

Két dologra figyelj: a foglalkozás legyen mindig játék, ne tanítás, inkább olyan kihívás gyermeked számára, amit biztosan meg tud csinálni. Ahogyan okosodik, úgy nehezítheted a feladatokat, de azok mindig maradjanak meg az ő szintjén. Ez alatt azt értem, hogy ha nem tudja a választ, mondd ki helyette, – ahogyan az útmutatóban is leírtuk – hogy lássa, mit vársz el tőle. És persze díjazd minden próbálkozását! A szülő tetszésnyilvánítása, dícsérete a legjobb motiváció a gyermek számára.

A másik, hogy rendszeresen foglalkozz vele, így hozzászokik, hogy veled, tőled tanul, könnyebben hajt végre más utasításokat is és a veled töltött idő lesz számára az a biztos pont, ahol fejlődik, tanul, önbizalma erősödik, kérdéseket tehet fel, szeretik, foglalkoznak vele, figyelnek rá – ez a tapasztalat készíti fel őt a sikeres életre.